Új Wado-Ryu könyv

Hirdetés
Hirdetés
A japán zen PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Faragóné Tartler Mónika   
2007. augusztus 18. szombat, 15:25

A zen a mahajana buddhizmust követõ iskolák összefoglaló japán neve. Eredetileg Indiában gyakorolták dhyan néven, ami Kínában ch'an () néven vált ismertté, majd innen terjedt tovább Koreába, Japánba, és Vietnamba. A zenben a megvilágosodás elérésében különleges hangsúlyt kap a zazen néven ismert ülõ meditáció. Habár sok követõje pusztán testi-szellemi gyakorlásnak tartja, a zent sokan vallásnak, illetve filozófiai rendszernek tekintik.

 A zen gyökerei egészen az indiai buddhizmusig vezetnek vissza, bár ott nem képezi a buddhizmus egy önálló ágát. Neve a meditáció szanszkrit megfelelõjébõl ("dhyāna" származik. Ez a szó a kínai nyelvbe úgy került be, mint chán ( / egyszerûsített ). Késõbb, Koreában a seon, Vietnamban a thiền, míg Japánban a zen nevet kapta. (Megjegyzendõ, hogy a chan, seon, thien, és zen pusztán a közös kínai karakter különbözõ kiejtései. Tanításaik ugyan több pontban is különbözhetnek, de alapelveik azonosak.) 

A hagyomány szerint a zen alapjait Kínában rakta le egy indiai buddhista szerzetes, Bodhidharma (Japánban Daruma Daishi, Kínában Da mo; Bodhidharma a Chola dinasztia harmadik hercege volt, a Kanchipuram déli részét uraló észak-indiai Chola-ág leszármazottja). Kasyapának, Buddha tanítványának 28. reinkarnációja volt. A korai források szerint i.sz. 520 körül hajózott a dél-kínai Liang királyságba, ahol kinyilatkozta, hogy az önzõ céllal véghez vitt jócselekedetek haszontalanok a megvilágosodás eléréséhez. Ezek után egy Luoyang melletti kolostorba vonult Észak-Kínában, ahol a legenda szerint kilenc évet töltött meditációval egy sziklafal elõtt. Tanítványokat csak ezután fogadott. Késõbb a kínai Henan provincia Deng Feng megyéjében hunyt el, a Sung-hegy Shaolin Templomában (嵩山少林寺).

 Késõbb Kínában tanuló koreai szerzetesek vitték tovább hazájukba a ch'ant, amit addigra már átitatott a kínai taoizmus és kisebb részben a konfucianizmus. Koreában a seon nevet kapta (amit nyugaton néha hibásan soenként is említenek).

 Fontos megjegyeznünk, hogy a ch'an, a seon, és a zen elkülönülten fejlõdött hazájukban, és mára mindegyiknek önálló identitása alakult ki. Ugyan Kínában, Koreában, Japánban, és másutt is a családfák közvetlenül Bodhidharmától erednek, vitathatatlanul kialakultak hitbeli és gyakorlati különbségek. 

A japán rinzai zen filozófus, Suzuki Daisetsu megfogalmazásában a gyakorlás célja a satori, azaz a megvilágosodás. Ami azonban az indiai buddhistáktól igazán megkülönböztette a kínai, koreai, és japán zen buddhistákat, az a gyökeresen különbözõ életmódjuk volt. Indiában fennmaradt a koldulás szokása, míg Kínában a társadalmi körülmények egy kolostori rendszer kialakulását segítették elõ, amiben az apát és a szerzetesek egyaránt hétköznapi feladatokat végeztek. Ilyen volt a földmûvelés, ácsolás, építészet, háztartás, adminisztráció, és a gyógyítás gyakorlása. Következésképpen a zen által keresett megvilágosodásnak meg kellett felelnie a minden napok okozta frusztráció támasztotta elvárásoknak. 

Az elsõ zen pátriárkák: 

Bodhidharma (kínaiul Damo 達摩, japánul Daruma だるま) * kb. 440 - kb. 528

Hui-ke (慧可, japánul Daiso Eka) * 487 - 593

Seng-can (僧燦, japánul Konchi Sosan) * ? - 606

Dao-xin (道信, japánul Dai'i Doshin) * 580 - 651

Hung Ren (弘忍, japánul Dai'man Konin) * 601 - 674                           

Hui Neng (慧能, japánul Daikan Eno) * 638 - 713  

A zen Japánban

Napjainkban a rinzai, a soto, és az obaku iskola létezik Japánban. A rinzai iskola szellemi alapjait a kínai Linji (japánul Rinzai) tette le, amit aztán 1191-ben Eisai honosított meg Japánban. A soto iskolát Eisai tanítványa, Dogen hozta létre, a kínai caodongot alapul véve. Az obaku iskolája pedig a 17. században jelent meg, egy Ingen nevû kínai szerzetes közvetítésével. 

A zen és a buddhizmus

A zen a buddhizmus egyik ága, és mint ilyen, gyökerei mélyen Buddha tanításaiig nyúlnak, kínai fejlõdésére utalnak azonban taoista és konfucianista vonásai. A zen ág önmagát a Buddha Szív Iskolának nevezi, és leszármazását egészen Buddháig vezeti vissza. Gyakran a szútrák mindennapi recitálása során felsorolják az iskola átadási vonalát, felsorolva az összes "dharma õst", és a zent továbbadó tanítókat. 

A zen a buddhizmus északi ágának, a mahajanának a része. Ebbõl adódóan számos ponton különböznek szokásai, gyakorlatai a déli theravada ághoz képest. 

A zen nyitottságának köszönhetõen a nem buddhisták körében is népszerûvé vált, különösen Ázsián kívül. Még olyan jelenségekrõl is beszélhetünk, mint a keresztény zen ág megjelenése. Mivel a zennek nem létezik hivatalos kormányzó testülete, szinte lehetetlen bármilyen hiteles leszármazási ágat is "eretneknek" minõsíteni. Az alapelv az, hogy bármilyen hiteles zen iskolának vissza kell tudnia vezetnie tanítóinak leszármazását Japánba, Koreába, Vietnamba, vagy Kínába. 

http://www.zen.huhttp://hu.wikipedia.org/wiki/Zen  

A tudat felszabadítása 

(Dobosy Antal írása, Megjelent: A Tan Kapuja Buddhista Egyház Tájékoztatójában 23. szám 2004. tavasz) 

Lehet, hogy az ember a modern társadalmi létben szabad, élhet a jog által adott szabadság jogokkal. Mégis érdemes felvetni azt a kérdést, hogy személyünkben vajon szabadok vagyunk-e? Én szabad vagyok-e? És ha nem vagyok szabad, akkor mit szeretnék, hogy mi legyen a szabadság, milyen legyen az én szabadságom? Mit értsek szabadság alatt? Nem magától értetõdõ a kérdés, még akkor sem, ha az elsõ pillanatban annak látszik. 

Az ember egy sor olyan képességgel rendelkezik, amit nem határoz meg az adott szerv anyagi volta. Például ilyen a láb, amivel akárhova el lehet jutni. Ilyen a kéz, ami szinte végtelen lehetõséget biztosít különféle mûveletek elvégzésére. Vagy a hangadó szervünk, amivel szinte bármilyen hangot ki tudunk adni, továbbá végtelen sok kifejezési lehetõséget teremt a hangok kombinációja. És ide tartozik a gondolkodásunk is, hiszen végtelen a lehetõsége annak, hogy éppen mit gondoljunk. (Csak zárójelben jegyzem meg, de ide tartozik a szexuális életünk is, hiszen a hormonok nem korlátozzák szexuális tevékenységünket, amíg például az állatoknál általában a hormonális helyzet dönt el mindent.)

 Térjünk vissza a lábhoz. A láb nem korlátozza, hogy hova menjünk. Bárhova elmehetnénk! Mégis ismerünk egy sereg helyzetet, amikor a lábunk nem mozdul abba az irányba, amerre szeretnénk eljutni. Nem tudunk elmenni akárhová. Például nem megyünk mozgólépcsõre, nehezen mozgunk a szakadék szélén, vagy nehézségbe ütközik elmennünk ahhoz, akit ellenségünknek tartunk. Hát nem furcsa, hogy sokszor nem tudunk élni szabadságunkkal! 

Jó példát hallottam nemrég. Egy vívómester a tanítványának azt a feladatot adta, hogy egy a földre fektetett keskeny deszkán menjen végig. Hosszú idõn keresztül gyakorolt a tanítvány, de aztán megelégelte a dolgot, és panaszra ment a mesterhez. Ezután a mester elhívta õt az erdõbe sétálni. Elvezette a tanítványt egy szakadékhoz, amelyen egy keskeny deszka volt átvetve. Ezen kellett átkelni a túloldalra. A tanítvány megtorpant, és nem mert átmenni a deszkán. 

Hová lettek a kigyakorlott mozdulatok? A fej vagy a láb akadályozta meg a tanítványt abban, hogy átkeljen a szakadékon? 

Vessük fel a következõ fontos kérdést! Miért nem tudunk megvilágosodni, amikor olyan régóta foglalkozunk már buddhizmussal, a szellemi elõmenetelünkkel? Mi az akadálya annak, hogy megértsük a lét lényegét? Egy tanító egyszer azt mondta, a félelem az oka: félelem a megvilágosodástól. Jó ideig nem hittem el neki, míg egyszer rájöttem, valamennyire mégis igaza van. Ugyanis félünk a feladattól, a megértés terhétõl, félünk attól, hogy nekünk kell megvilágosodni. Félünk attól, hogy azután a mi felelõsségünk lesz annak a fenntartása, ápolása, amit megértettünk. Nem kevesebbrõl van szó, mint arról, hogy az akadályok is a tudatból származnak. 

Kérdezzük azt, hogy a tudatot fel kell-e szabadítani? Ha egészen közvetlenül akarunk válaszolni, azt mondjuk: nem kell. Hiszen a tudat igazi természete a szabadság. A zen válasza pedig, hogy a tudat szabadságával nincs dolgunk. Nem a tudatot kell felszabadítani, hanem magunkat. Mi nem vagyunk szabadok. 

A buddhizmus a világ olyanságát a tudatból vezeti le. Azaz mi tesszük a világot olyanná, amilyennek a világot látjuk, amilyennek a világot tudjuk.  Ha ezt igazán átéljük és átlátjuk, akkor mi akadálya lenne, hogy egy másik világot képzeljünk? Saját tudatunk ügyében járunk el. Vállaljuk tehát fel magunkat, és vállaljuk a felelõsséget világunkért! És akkor merjünk gondolkodni, merjünk elképzelni egy új világot. Álmodjuk ki magunkból a jövõt! 

A zen gyakorlása a tudat felszabadításának gyakorlása. Szabaduló mûvészet. Így a meditáció is az, ahol a test korlátok közé van szorítva, és mégis az a feladatunk, hogy ilyen mozdulatlan körülmények között ismerjük fel a szabadságunkat. De hasonló a mesterrel folytatott párbeszéd is, ahol a mester kérdéseket tesz fel, a tanítvány pedig azt mutatja fel, hogy a szellemi felszabadulás ösvényén hol tart. Az a dolgunk, hogy minden napot a szellemi felszabadulás napjává tegyük.

 

 


Támogatja a Joomla!. Designed by: joomla 1.5 templates vps hosting Valid XHTML and CSS.