Új Wado-Ryu könyv

Hirdetés
Hirdetés
A szamurájok PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Faragóné Tartler Mónika   
2007. augusztus 18. szombat, 15:34

A japán harcosok rendje


ImageUtat a szamurájnak! A dölyfösen vonuló harcos elõl az emberek szemlesütve húzódnak félre Edo – a késõbbi Tokió – zsúfolt utcáin.
A 18. század elején járunk, ám a jelenet a feudális Japánban évszázadokon keresztül ugyanígy játszódott volna le. Semmi kétség: egy szamuráj halad az utcán. Övében két kard: egy hosszú s egy rövid. Csak a szamuráj, a legelõkelõbb japán osztály, a harcosok rendjének tagja viselhetett két kardot, hatalmának halálosztó jelképét. A kimonója fölött lebegõ, szoknyaszerû nadrágot és rövid, bõ kabátot visel. Feje búbját tarra borotválta, kétoldalt és hátul  kontyba tûzte a haját. A szamuráj nem siet. Nem várnak tõle munkát, bár ezzel kiegészíthetné évi rizsjárandóságát. Csak annyi a dolga, hogy harcra kész legyen, s ha vész fenyeget, megvédje a kormányt. S ha netán egy közrendû tiszteletlenül viselkedne vele, a szamurájnak – ritkán érvényesített – joga, hogy ott helyben megölje a hálátlant.

A fensõbbség a szamuráj veleszületett elõjoga. A harcosok rendje közel hétszáz évig, 1185-tõl 1867-ig uralta Japánt. Uralmuk éppoly kíméletlen és erõszakos (s gazdag kultúrájú) volt, mint az ókori Róma vagy a középkori Európa bármely rendszere. A hajdani európai lovagok voltaképp a szamurájok legközelebbi történelmi rokonai. A szamurájok – a szó jelentése: szolgáló személy – is egy katonai elitcsoportot alkottak, melynek a nemzetségfõk vagy hadurak és hûséges katonáik voltak a tagjai. A hagyomány szerint a császár parancsolt a legfõbb japán hûbéruraknak, de amint a szamurájok hatalomra kerültek, uralma névlegessé vált egy katonai vezetõ, a sógun mellett. E tisztség a szamurájok újfajta hatalmát jelezte.
A szamurájnak és a lovagnak sok közös vonása volt. Páncélt viseltek, lóháton támadtak, karddal-lándzsával harcoltak, várat ostromoltak, s becsületkódexük alapján éltek. A szamurájok uralma megdöbbentõen tartós volt. Napjuk csak a Japánba érkezõ amerikai hadihajókkal áldozott le; ekkor derült ki, hogy a sógun képtelen megvédeni országát. Az új császár csapatai könnyen legyõzték a sógun seregét: így ért véget a szamurájok kora.
2003-ban japánban fesztiválokkal és kiállításokkal ünnepelték az Edo-korszak (1603–1867) kezdetének 400. évfordulóját. E korban jutott tetõpontjára a szamurájok hatalma és kiváltságos helyzete. Napjainkban mutatták be Az utolsó szamuráj címû filmet, a japán harcosok Edo-korszak utáni végnapjairól. Ma is él tehát a szamuráj alakja. Nehéz kitérni elõle. A japán városok utcáin sétálva mindenütt feltûnik a dölyfös harcos képe. Arca és fegyverei filmek plakátjain, múzeumi zászlókon, képregények címlapjain láthatók.
A szamuráj tartós népszerûségének egyszerû az oka: a világ egyik legkiválóbb hõse õ. A magányos kardvívó, aki reménytelen helyzetben tucatnyi ellenségét kaszabolja le a becsület és személyes dicsõség nevében. Ki ne látott volna kardját suhogtató szamurájt? Elõször talán éppen Kuroszava Akira klasszikus filmjeiben (A hét szamuráj vagy A véres trón).
ImageVajon kiérdemelte-e a szamuráj ezt a jelképes, magas polcot? Valójában újra kell írni a történelmét. A valódi japán harcos nem a tömegkultúra sematikus, igazságosztó kardmestere volt, hanem jóval sokoldalúbb. Hétszáz év alatt sokat változott a szerepe: lovagi párbajhõsbõl puskát cipelõ hivatásos katona, majd az állam dédelgetett õre lett.
A szamuráj a harcmezõn kívül is rácáfolt a sztereotípiákra. A csatából levágott fejekkel megtérõ harcos alighanem hívõ buddhista volt. A vallása követelte szigorú önfegyelem jól illett a harci technikáit tökéletesítõ törekvéseihez. S a legelõkelõbb japán társadalmi osztály tagjai – fõleg nagyuraik és fõvezéreik – olyan kifinomult idõtöltéseknek hódoltak, mint a versírás, a virágrendezés, a nó színházi elõadások vagy a teaszertartás.
A szamurájnak szentelt figyelem dacára sok japánt feszélyez a harcos mítosza. A hõs szamurájt és – foglyokat megvetõ – harci szellemét tömjénezõ politikusok és tisztek a 20. században militáns nacionalizmust gerjesztettek, s ez vitte bele Japánt a II. világháborúba. Ám a háború utáni pacifista légkörben még a szamuráj szó említése is kínos lehet. „Sokunknak a szamuráj a harcot, a gyilkolást jelenti – állítja Kadovaki Kunio kiotói fotóssegéd. – Inkább a fennköltebb jelentésû busi szót használjuk.”
A mai Japán megértéséhez szembe kell nézni a szamuráj örökséggel, s újra kell értékelni történelmi szerepüket, ki kell deríteni, milyen mélyen él még a felszín alatt harci szellemük.


Forrás:http://www.geographic.hu/index.php?act=cikk&id=81

Tom O’Neill nyomán

 


Támogatja a Joomla!. Designed by: joomla 1.5 templates vps hosting Valid XHTML and CSS.